Szívből Szabó

Vidék. Tisztaság.

2020-ban változtattunk életünkön. Addig egy nyüzsgő városban dolgoztunk és étünk, kis udvarral bíró családi házban. A külső téren egymástól 2 méterre állva már nem tudtunk beszélgetni az utca zajától. Csendre és nagyobb területre vágytunk, ahol megtermelhetjük, amire szükségünk van. Lovásziban találtuk meg azt a házat, amiben az elképzelésünknek megfelelően szinte minden megvolt, és tartozott hozzá fél hektár földterület is. Kis felújítás után 2021-ben beköltözünk, és gazdálkodásba kezdtünk. Mivel az erre alkalmas földterület korábban szántóföldként bérbe volt adva, „tiszta lappal” indultunk. Tavasszal levendulás telepítésébe és konyhakerti növények termesztésébe fogtunk, majd ősszel gyümölcsfákat, cserjés gyümölcsöket, szamócát, fenyvest telepítettünk, amit következő évben is folytattunk. Ugyan állattartást is terveztünk, de rájöttünk, hogy a fizikai adottságaink ezt - egyelőre – nem teszik lehetővé. De 2023 elején elérkezettnek láttuk az időt, hogy baromfitartásba kezdjünk: februárban 3 kacsát hoztunk haza, hogy segítségünkre legyenek a meztelencsigák elleni harcban. Előnevelt tyúkokat és kakasokat várunk április közepi érkezéssel, hogy a tojásaikkal hozzájáruljanak az étkezésünkhöz. Lehet, hogy egyszer mégis lesz kecske is vagy tehénke is a háznál:? 🙂

A földünk elég nagy ahhoz, hogy mindhármunknak folyamatosan munkát adjon, és az első év tapasztalata alapján a zöldségekből több is terem, mint amennyit mi elfogyasztunk. Viszont annyival több nem, hogy azt rendszeresen piacra tudjuk vinni. Így terményeink és azok feldolgozásával készített házi lekvárok, szörpök, savanyúságok egy részét elcserélnénk, pl. házi tojásra, baromfi-, sertéshúsra, dióra, pálinkára, stb.

Mi történt 2022-ben a konyhakertben?

Évértékelést tartottunk a kert-részlegen. Elégedettek vagyunk a 2022-es eredményekkel. 😀 De az biztos, hogy idén kisebb konyhakertet viszünk majd, …

Read more

Állati hírek...

A sors úgy hozta, hogy ma reggel a felkelő nap már hazaúton talált minket Kalózzal.  És ez nem lesz egyedi eset, főleg a téli időszakban. …

Read more

Második évben könnyebb...

Eltelt az első "gazdálkodós" évünk. A másodiknak már mosolygósabban vágtunk neki, hiszen látjuk a tavalyi munkánk gyümölcsét is: az évelő …

Read more