Második évben könnyebb…

Eltelt az első „gazdálkodós” évünk. A másodiknak már mosolygósabban vágtunk neki, hiszen látjuk a tavalyi munkánk gyümölcsét is: az évelő fűszernövények, a sóska, mángold már hajtott, az eper, a málna, a gyümölcsfák már virágoztak, az elhullott magokból szépen fejlődnek a növénykék, a terület már gondozott kertnek látszik, és nem hepe-hupás szántóföldnek. Persze lehet, hogy a meló nem kevesebb, csak könnyebbnek látjuk? Hiszen már egyszer végigcsináltuk…

Azért idén is történnek új dolgok, amiket először próbálunk. Például a tavasszal el nem fagyott akácvirágból szörpöt készítettünk. Igyekeztünk a lehető legalacsonyabb hőmérsékleten, tartósítószermentesen eltenni a csodás, muskotályos illatot a későbbiekre. Egyelőre jónak tűnik, majd beszámolok. 🙂

Akinek van tapasztalata a befőzőautomatás-tartósítószermentes befőzésről, örömmel veszem, ha megbeszélhetjük!

2 thoughts on “Második évben könnyebb…”

  1. Kedves Zilia!
    Kedves Laci!

    Nagy örömmel olvastuk, hogy tényleg megvalósítottátok a „Zalában önellátó gazdálkodásba kezdünk” projektet. Mi is „elindultunk” Zalába :)))) Remélem, majd sikerül összehoznunk egy találkozót!

    Minden jót kívánunk az új életetekhez!
    Üdv, Saci és Gábor

    1. Kedveseim,
      örömmel vettük, hogy hírt adtatok magazokról! Kiváncsian várjuk a továbbiakat – már privátban. Minden jót Nektek is! 😘

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük